ITT ÉS MOST
Amíg reményeim osztják és szorozzák,
a mai zajokon át egy boldogabb
jövő nyugalmát hallgatózom,
mint megrettent madár,
a héjavijjogáson túli csendet
amíg időm és kenyerem
a szükség porciózza,
s nem mindegy, kertemben
borsó-e, vagy rózsa virágzik,
tűnődöm: betonút vezet-e oda
ahol a források erednek
Amíg jelmondatokból kell
megfejtenem sorsom,
életem fonalát politikus-párkák
szövik és bogozzák,
röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy:
fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.
KÉSŐI MŰ-VIRÁG AJÁNLAT
CLEMENCEAU KÉPZELT VÁZÁJÁBA
Körülveszi miként
tövisek a rózsát
Magyarországot egy
másik Magyarország
INTER ARMA
a béke szonettjei mondogatták akkor
nimt óvó imát hülye bizalommal
a félelem keresztjét vetették
pedig az ég már háborús sebesült volt
felhők mocskos gézein vérzett át a Nap
tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett
a béke szonettjei mondogatták
a béke szépmívű szonettjeit
ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok
ÕSZ
szárnyra kelt folyó az ősz
oltalmatlan vidék
ázott körtefára
akasztott tarisznya
tarló kifosztott táj
táborozó sereg valaha –
HARMÓNIA
Bent fénycsend, virágkiáltás,
fenn, a végtelen sötét füvében
galaktikák izzó csigaházai
TERRA INCOGNITA 1.
fények havazása
a csend mintázatára
árnyék halkuló neszezése –
cizellált fenkölt
naplemente felhők
bíbor gótikái közt –
a délután csobbanatlan
estébe süllyedő hajó –
a földalatti tenger
néma áramlatában
megkövült medúzák lebegnek –
óriás kőcsigák alszanak
a halott idő titkos kontinensén –
tűzhányók fényes tárnáiban
a láva tündöklő férgei rágnak
az érintetlen éjszaka
roppant tömbjeibe zárva –
nem tudhatja senki
mikor kezdődik a hajnal
megismerhetetlen az a pillanat
mint a Test Nélküli Mester
galakszisok spirális
csillagkottáiba
rejtetett szimfóniája:
megismerhetetlen
a zene és a csend
határvidékén növekvő
boldog növény –
TERRA INCOGNITA 2.
erdők titkos kapujában áll
nem rettenti az élő fal beszéde
nyugalommal díszítve arcát
őzek ösvényére tér
nyugtalan csillagfény
parányi emlékezetét kutatja
a forrásvíz kozmikus rejtélyét
madárszó magyarázza
múltján tűnődik
menekülnek fölüle a felhők
riadt füvekre fekszik
borzongva gondol Istenére –
csak mikor
elnémul minden
kezdődik újra
az élő falak kietlen beszéde -
HAZATÉRÉS
Minden változatlan,
csak a szobor arcán
az idő himlőhelyei
mélyültek tovább.
Minden változatlan.
Anyám mosolya
lett csak távolabbi,
csak a víz vált idegenné,
és vénülnek a fák.
SZELÍD ARCOD
szelíd arcod tüzek színére vált
ajkadon a vágy mint lüktető madárdal
az éj a hó színében rejti el magát
és a hó színére száll egyetlen nagy árnnyal
fedj el védj meg testeddel melengess
hogy megőrizz halk dalaimnak kedves
hó színére válva halálig ne hűljek
magányomban mint a vizek megkövülnek
TISZTELT PILINSZKYNEK
talpában tövis
és – kegyelmes Isten –
mégis járkálni próbál
VIGÍLIÁS
Más éj komorul;
most más idők járnak
más bogarak, árnyak,
Arany János úr
Napra nap tolul;
szívek jégkorszaka.
Tudja ezt, Maga,
Arany János úr!
Az ember nem kevély;
mert más az est, az éj,
hát új imát tanul,
Arany János úr!
Ha új imát tanul,
azt is csak balul,
mert hogy magyarul,
Arany János úr!
HALOTT BARÁTAIM HELYETT
Halott barátaim helyett
mondom néktek
nincs idő öregedésre
mert az ifjúság olyan
mint a szél amelyben
lónyerítés fénylik
amelyben virágok
fák utaznak
és álmatlan gyönyörű
estéken pirosmellényű
fecskék keresnek embert
akit láttak a csillagok
Halott barátaim helyett
mondom néktek
szomorú büszkeséggel
az embertelenség nem evilági
mert a gyermekek
reménye ellen való
akik tekintetével
Isten szeret titeket
Látjátok lennék inkább hallgatag
mint az elhagyott tó amelyben
színes halak fürgélkednek
értetek és halott barátaimért
DECEMBERI MONDÓKA
Csillagtalan ég,
leheletlen jászol.
Tereli barmait,
tereli a Pásztor,
betelt, betelt
szívek üressége,
vezeti, vezeti
az istálló reménye!
IMATÖREDÉK A XX. SZÁZADBÓL
………………………..
emberiség árvája
ne légy Uramisten
………………………..
SZOMORÚ RONDÓ – FÉLE
Kik elbátorodtak nyájadtól
azokkal, Uram, mondd meg mi lészen?
csángó juhaidat elveszted egészen?
Számadó úr, Uram, hiányozni fognak,
nem fogják legelni füvét a titoknak,
kik elbátorodtak nyájadtól.
PSZICHOGEOMETRIA
mélypontjaim sorozata
egyenessé összeáll
HOMMAGE A MATOLAY MAGDA
Függve a csontok
törékeny keresztjén
rémület feszíti
a szívre szoruló
koszorúerek
töviskoronáját
testté szűkülő térben
EMBERÁLDOZÁS
Octavio Paznak
Vértől lángoló kés.
Ama obszidián.
Révült tenyérben
fényesül föl
az értelmetlenül
dobbanó szív.
Csupasz.
Kívül testmeleg
köveken iguánák
üvöltenek némán.
VIGASZTALÁS VIKTÓRIÁNAK
Túlér az éj önnön határain,
a meglelt szó megfejthetetlenül
sejlik tovább; csillag-hieroglifa,
mert minden érthetőn, elérhetőn
túl létezik, mégis bennünk ragyog!
KITÜNTETÉS
nem fáradtam küzdve
érte ahogy vélnéd
azért mégis
ülepemre tűzte
kettős érdemérmét
az Anyaföld
MARJANCA MIHELICNEK
Mialatt jövendőnk
békén bábozódik
jelenünk repesve
fényre tűzre vágyik –
lepke perc
pillangó pillanat
